Tabu

Társadalmi-kulturális témák, melyekről nem szívesen (vagy nem építően) beszélünk a nyilvánosságban. Pedig csak akkor találhatunk rajtuk fogást, ha a hallgatás, félrebeszélés helyett a nyílt vitára voksolunk. És erős filmeket választunk apropóként!

1945 (12)
fekete-fehér, magyar filmdráma, 91 perc, 2017 • rendezte: Török Ferenc
1945. augusztus 12., 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. Néhány óra alatt minden megváltozik. Titkok, bűnök, számvetés, szerelem, árulás, szembesítés – hiánypótló, fontos történelmi témát feszegető, remek alakításokkal teli, fesztiváldíjas alkotás.

A bálna (16)
színes, amerikai filmdráma, 117 perc, 2022 • rendezte: Darren Aronofsky
A kortárs amerikai fenegyerek provokatív, szélsőségesen érzelmes tanmeséje egy 270 kilós középiskolai angoltanárról, aki kapcsolatot szeretne teremteni elhidegült 17 éves lányával. Brendan Fraser sok szinten izgalmas, Oscar-díjas főszereplésével!

A láthatatlan ember (16)
színes, amerikai-ausztrál thriller, 110 perc, 2020 • rendezte: Leigh Whannell
Ritkán, de néha megtörténik, hogy egy klasszikus horrorfigurának valóban megtalálják a helyét a kortárs moziban:  H. G. Wells tudós regényhőse e meglepően ügyes filmben minden olyan zaklató szimbóluma, aki meg van róla győződve, hogy akármit megtehet egy másik emberrel – hisz tette úgyis láthatatlan marad.

Amy – Az Amy Winehouse-sztori (16)
színes, fekete-fehér, angol dokumentumfilm, 127 perc, 2015 • rendezte: Asif Kapadia
A film a kivételes tehetségű, tragikus sorsú énekesnő életét korábban nem látott felvételeken keresztül mutatja be. A filmben házi videók, és mobilfelvételek tükrében kollégák, barátok, családtagok nyilatkoznak róla. Nem láthatunk hagyományos interjúhelyzeteket – de a zenés felvételek is sokat elárulnak Amy-ről.

Az állampolgár (12)
színes, magyar filmdráma, 109 perc, 2016 • rendezte: Vranik Roland
Wilson menekültként él Magyarországon. Évek óta Budapesten dolgozik biztonsági őrként, legfőbb vágya és célja, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, de folyamatosan megbukik az alkotmányos alapismeretek vizsgán. Humánus, érzékeny film, mely igen átgondoltan közelít kényes témájához.

Az ifjú Ahmed (16)
színes belga-francia filmdráma, 81 perc, 2019 • rendezte: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne
A belga-arab kétnemzetiségű Ahmed egy átlagos, szabadidejét videojátékokkal töltő, 13 éves kamasz, aki egyik napról a másikra megváltozik és a fundamentalista iszlám értékrend felé fordul. Öngyilkos merénylőkről néz videókat, anyját és húgát megszégyeníti. A zseniális, hiperérzékeny Dardenne-fivérek újabb izgalmas filmje, mint oly sokszor, most is egy kamasszal a főszerepben.

Az örökbeadás (12)
színes, angol-olasz-román filmdráma, 96 perc, 2021 • rendezte: Uberto Pasolini
Mit tegyen az apa, ha tudja, hogy nincs sok hátra az életéből? Kire bízhatja kisfiát? Az utóbbi évek egyik legszebb európai filmje nem csak a torkot, hanem a szívet is összeszorítja. De reménykeltésben is élen jár!

Egy fiú hazatér (16)
színes, amerikai filmdráma, 103 perc, 2018 • rendezte: Peter Hedges
Mit tegyen egy szülő, ha segíteni akar drogelvonón átesett gyermekének? Hogyan teremtődhet meg közöttük ismét a bizalom? Holly Burns az anya. Ben Burns a fiú. Ez a történet fiktív, de bármikor megeshet a valóságban is. Julia Roberts régen kapott ennyire szép színészi feladatot, Lucas Hedges pedig nem csak azért került a filmbe, mert az író-rendező fia.

Éjjeli féreg (16)
színes, amerikai noir, 117 perc, 2014 • rendezte: Dan Gilroy
Hogyan lesz egy egyszerű fiatalemberből lelkiismeretlen gyilkos, amikor ő csak híres híradóssá szeretne válni? Úgy, hogy a csatornák közti versengés arra készteti, hogy kamerájával ne csak filmezze a tetthelyeket, hanem lehetőséget is teremtsen magának a  szenzációs felvételek elkészítésére. Egyre aktuálisabb neo-noir, Jake Gyllenhaal vérfagyasztó alakításával.

Én, Tonya (16)
színes, amerikai szatíra, 119 perc, 2017 • rendezte: Craig Gillespie
Tonya Harding tehetséges sportoló, de sosem illett be a műkorcsolyázók finomkodó világába. Neki mindig csúszós volt a talaj. Igaz története egyaránt szól a butaságról, az erőszakról, az előítéletekről – és arról, hogy mindig van valami, ami miatt érdemes felállni a jégről bukás után.

Esemény (18)
színes, francia filmdráma, 100 perc, 2021 • rendezte: Audrey Diwan
Amikor az egyetemista Annie megtudja, hogy akarata ellenére teherbe esett, tisztában van vele, hogy a gyermekvállalás a megálmodott karrierjének végét jelenti. Rendkívül fontos, többszörösen fesztiváldíjas dráma a modern társadalom egyik legmegosztóbb dilemmájáról.

Fekete telefon (16)
színes, amerikai horror, 102 perc, 2022 • rendezte: Scott Derrickson
Stephen King egyik fiának novellájából, a Stranger Things-divatba is beleillő, ám a trendeken túlmutatóan izgalmas és gondolatébresztő túlélőfilm készült. Amelyben egy fiúnak szó szerint el kell fogadnia, hogy van az a borzalom, amelyet csak akkor élhet túl, ha fizikailag is harcol ellene.

Floridai álom (16)
színes, amerikai filmdráma, 111 perc, 2017 • rendezte: Sean Beaker
Realista stílusú, elképesztően hatásos film a floridai Disneyland közvetlen közelében, egy olcsó motelben élő gyerekekről, akiknek nincs sok esélyük a boldogságra. De a bennük rejlő varázslat ugyanolyan erős, mint azokban, akik családjukkal stabilabb körülmények között élhetnek…

FOMO – Megosztod, és uralkodsz (16)
színes, magyar filmdráma, 91 perc, 2019 • rendezte: Hartung Attila
Főszereplőink igazán menő arcok, s szinte mindenről videót készítenek a YouTube-ra. Ám amikor egy házibulin valami megengedhetetlen történik, hirtelen a valóság is csak egy verzió lesz a sok értelmezési lehetőség közül. Szókimondó, erős vitákat generáló elsőfilm felelősségről és következményekről.

Hat hét (12)
színes, magyar filmdráma, 95 perc, 2022 • rendezte: Szakonyi Noémi Veronika
Az utóbbi esztendők tán legfontosabb, feledhetetlen magyar filmje. Egy lányról, aki terhes lesz, de nem tud mit kezdeni a helyzettel, nem tudja beilleszteni tervei közé az anyaságot. Ezért úgy dönt, örökbefogadó szülőknek adja születendő gyermekét.

Háromezer számozott darab (16)
színes, magyar filmdráma, 96 perc, 2022 • rendezte: Császi Ádám
Egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. Lehet-e a rassz témájáról rasszizmus nélkül beszélni? Vajon szükségszerű-e a kisebbség és a többség kölcsönös gyűlölete? Erősen provokatív mozi, de minden húzása indokolt és hasznos lehet.

Hold 66 (16)
színes, görög-francia filmdráma, 108 perc, 2020 • rendezte: Jacqueline Lentzou
Artemis több éves távollét után visszatér Athénba apja, Paris rossz egészségi állapota miatt, hogy ő gondoskodjon róla. Erős hangulatú coming of age mozi arról, hogy szeretteinket mennyire másképp látjuk, amikor igazán kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Hol van Anne Frank? (12)
színes, belga-luxemburgi-francia-holland-izraeli animációs film, 99 perc, 2021 • rendezte: Ari Folman
Ez az egészen kivételes, rendkívül megható produkció két síkon is felteszi a címben megfogalmazott kérdést. Anne Frank történetét sokan ismerik, de valóban megbecsüljük örökségét? Tudjuk, hogy mit hagyott az utókorra? Anne képzelt barátnője, Kitty igazából a néző kezét is fogja, amikor Amszterdamban szembesül a 2020-as évek mindennapjaival.

Jövő nyár (16)
színes, magyar filmdráma, 73 perc, 2022 • rendezte: Kárpáti György Mór
Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között… A Gólyatábor és a Guerilla rendezőjének új, megrendítő filmje mai végzős gimnazistákról, akik egy felfoghatatlan tragédia okaival és következményeivel kénytelenek szembenézni.

Kafarnaum – A remény útja (16)
színes, libanoni-francia-amerikai filmdráma, 126 perc, 2018 • rendezte: Nadine Labaki
A 12 éves libanoni Zain beperli a szüleit, amiért életet adtak neki. A fiú azt gondolja, hogy apja és anyja nem alkalmasak szülőnek, felelőtlenül vállalnak gyerekeket. A tárgyaláson megelevenedik egy olyan kisfiú élete, aki a felnőtteket is megszégyenítő módon vigyáz testvéreire. Nadine Labaki kivételesen megrázó alkotását Oscar-díjra jelölték, teljesen megérdemelten.

Káin gyermekei (16)
színes, magyar-francia dokumentumfilm, 104 perc, 2014 • rendezte: Gerő Marcell
E komoly nemzetközi visszhangot kiváltott dokumentumfilm Monory Mész András Bebukottak című, 1985-ös dokumentumfilmjének gyilkosságért elítélt fiatalkorú főszereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozik. Kiindulópont az olthatatlan kíváncsiság: mi lesz azokból a fiúkból, akik kamaszkorukban embert öltek és egész fiatalságukat börtönben töltötték?

Kontroll nélkül (16)
színes, német filmdráma, 118 perc, 2019 • rendezte: Nora Fingscheidt
Mennyi szeretet kell ahhoz, hogy elmúljon a harag, amelyről azt sem tudjuk, honnan érkezett? Kényelmetlen kérdéseket vet fel ez a fesztiválkedvenc mozi, és nem csinál úgy, mintha birtokában lenne a válaszoknak. Csak bemutatja nekünk Bennit, aki még 10 éves sincs, de már rég nem hisz abban, hogy igazán szép hely is lehet a világ.

Közel (16)
színes, belga-holland-francia filmdráma, 105 perc, 2022 • rendezte: Lukas Dhont
A Lány rendezője ezúttal két vidéki kisfiú barátságán keresztül vizsgálja, hogy mit tudunk tenni a gyermeki romlatlansággal, az érzékenységgel. Hogy megvédhetjük-e azokat, akik még csak ismerkednének az érzelmek útvesztőjével. Feledhetetlen, igen nehéz film.

Külön falka (12)
színes, magyar-szlovák filmdráma, 98 perc, 2021 • rendezte: Kis Hajni
Az utóbbi évek egyik legszebb magyar filmje egyben a magyar mozitörténet egyik legizgalmasabb apa-lánya története is, egészen kiváló amatőr szereplőkkel, nagy szívvel – de mindvégig két lábbal állva a rögvalóságban.

Különleges életek (12)
színes, francia filmdráma, 114 perc, 2019 • rendezte: Eric Toledano, Olivier Nakache
Az Életrevalók szociálisan elhivatott alkotói ezúttal olyan szakemberek mindennapjaiba avatnak be minket, akik autista emberek életét igyekeznek megkönnyíteni. Különleges film, különleges emberekről, mindenkinek, aki szerint mindenki különleges. Vincent Cassel karrierjének egyik legnagyszerűbb alakításával.

Még egy kört mindenkinek (16)
színes, dán filmdráma, 115 perc, 2020 • rendezte: Thomas Vinterberg
A tanár bácsik boldogtalanok. Ezért veszélyes kísérletbe kezdenek: kipróbálják, milyen az, ha egész nap, munka közben is isznak alkoholt. Vinterberg világsikerű, Oscar-díjas filmje provokatívan szórakoztató vallomás az alkoholizmusról, amelyet azért is készített, hogy tinilányának saját függőségéről meséljen. A sors azonban másképp rendelkezett: Ida nem érhette meg a premiert, 19 évesen elhunyt egy balesetben. Vinterberg az ő emlékének ajánlotta a filmet.

Monos (16)
színes, kolumbiai-argentin-holland-német-svéd-uruguayi filmdráma, 102 perc, 2019 • rendezte: Alejandro Landes
Fiatal latin-amerikai gerillák a hegyvidék rejtekében kénytelenek ráébredni arra, hogy a katonásdi véletlenül sem játék – és kicsit sem mese. A Legyek Ura nyomdokain szomorúan lépdelő, kiábrándult utazás az emberi természet legsötétebb oldalára.

Mosolyogj (18)
színes, amerikai horror, 116 perc, 2022 • rendezte: Parker Finn
Nem mindig boldog az, aki vigyorog. Annyira elgondolkodtató, mint amennyire félelmetes, divatos, remek horror az elfojtás démonáról. Sosie Bacon legalább annyira tehetséges, mint szülei, Kevin Bacon és Kyra Sedgwick.

Nyomorultak (16)
színes, francia filmdráma, 102 perc, 2019 • rendezte: Ladj Ly
Az évtized egyik leghatásosabb európai filmjének alkotója maga is átélte azt, amiről döbbenetes hatású gettófilmjét készítette. Letaglózó mozgóképes látlelet arról, hogy hova vezethet, ha magára hagyunk bonyolult etnikai összetételű közösségeket. Hogy mi történhet akkor, ha a jelen rendészeti problémaként kezeli a jövőt.  

Ragadozók (16)
színes, olasz gengszterfilm, 105 perc, 2019 • rendezte: Claudio Giovannesi
A tizenöt éves Nicola és barátai szeme előtt egy cél lebeg: a lehető legrövidebb idő alatt minél több pénzt szerezni, bármibe is kerül. Felfegyverkezve járják Nápoly utcáit és igyekeznek uralmuk alá vonni a város egyes kerületeit. Nyers maffiamozi azokról a srácokról, akiknek még lehetne választásuk – de ez a kártya mintha nem is lenne benne a pakliban.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 (12)
színes, magyar filmdráma, 96 perc, 2018 • rendezte: Schwechtje Mihály
Mihez kezdjen egy tini, ha szerelmes lesz? Kinek higgyen? A képernyőjének? A telefonjának? Az indulatainak? Ki számít lúzernek? Az utóbbi évek minden bizonnyal legfontosabb fiatalokhoz, de nem csak fiataloknak szóló magyar filmje – az internetes és az iskolai zaklatásokról.

R.M.N. (16)
színes, román filmdráma, 125 perc, 2022 • rendezte: Cristian Mungiu
A román új hullám egyik alapítója erdélyi igaz történetből merítve mesél bevándorlásról, közösségről, félelemről, előítéletekről – és egy igazán felkavaró lakógyűlésről.

Saul fia (12)
színes, magyar filmdráma, 107 perc, 2015 • rendezte: Nemes Jeles László
Saul Ausländer egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak.  Az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát. Nemes Jeles László rendezése számtalan másik fontos díj mellett elhozta Magyarországnak a második játékfilmes Oscar-díjat, s egy újabb magyar klasszikussal járult hozzá a nemzetközi filmtörténethez. Hatása alól lehetetlen szabadulni.

Semmi (16)
színes, dán filmdráma, 87 perc, 2022 • rendezte: Trine Piil Christensen, Seamus McNally
Janne Teller azonos című bestsellerének filmfeldolgozása. A dán regény hatalmas vitát váltott ki, előbb betiltották Dániában, majd kötelező olvasmánnyá tették az iskolákban. Sokan a 21. századi A Legyek Urának tartják a művet, amely a szándék szerint a mai fiatalok pszichéjébe enged betekintést.

Soha, néha, mindig (16)
színes, amerikai-angol filmdráma, 101 perc, 2020 • rendezte: Eliza Hittman
A 17 éves Autumn egy napon felfedezi magán a terhesség jeleit. Fiatalkora és nem éppen empatikus családja miatt lehetőségei korlátozottak, ráadásul otthont adó városkájában csak szülői beleegyezéssel hajthatna végre abortuszt… Érzékeny, rendkívül fontos témáról őszintén és körültekintően mesél ez a film.

Tiszta szívvel (16)
színes, magyar akció-vígjáték, 101 perc, 2015 • rendezte: Till Attila
A jelentős társadalmi gesztus és az igényes szórakoztatás a legjobb barátságban vannak Till Attila remek filmjében, mely egy kerekesszékes bandáról szól, ahol két mozgássérült fiatal összeismerkedik egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. Így a maffia szolgálatába állnak.

Utolsó éjszaka a Sohóban (16)
színes, brit thriller, 116 perc, 2021 • rendezte: Edgar Wright
Napjaink egyik legkiválóbb műfaji rendezője a hatvanas évek Londonjába repíti a nézőt, és bravúros stílusérzékkel mesél hamis nosztalgiáról, hímsovinizmusról és a bosszú visszafordíthatatlan rombolásáról.

Utoya, július 22. (16)
színes, norvég filmdráma, 93 perc, 2018 • rendezte: Erik Poppe
Fiatalok táboroznak egy norvég szigeten, 2011 júliusában. Hirtelen lövések zaja töri meg a csendet. Kaja, egy fiatal lány kétségbeesetten próbálja túlélni a poklot, segíteni a társainak, és közben megkeresni a húgát. Erik Poppe zsigeri hatású filmje a norvég Utoya szigeten 2011. július 22-én megtörtént tömegmészárlást ábrázolja, valós időben, vágás nélkül.

Valan – Az angyalok völgye (16)
színes, magyar krimi, 97 perc, 2019 • rendezte: Bagota Béla
Péter emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja, akinek huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában. Északi krimi magyar módra, felkavaró csattanóval.

Zöld könyv – Útmutató az élethez (12)
színes, amerikai filmdráma, 130 perc, 2018 • rendezte: Peter Farrelly
Tony Lip egyszerű, ugyanakkor jó lelkű fickó. Elvállalja, hogy egy afroamerikai zongorista, Don Shirley sofőrje lesz, aki Amerika déli államaiba indul turnézni – oda, ahol a helyiek nem látják szívesen azokat, akiknek más a bőrszíne. A rendkívül szórakoztató tanmese 2019-ben három Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek járó aranyszobrot is.

További filmek:
Ida (12) 2014
Lavina (12) 2014


Korhatár-besorolás:
(0) korhatár nélkül megtekinthető
(6) hat éven aluliak számára nem ajánlott
(12) tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
(16) tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott
(18) tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott